?>
2017-04-12

Bemutatkozás

Az emberi élet egy utazás. Az úton haladva minden apró mozzanatot, melyet megélünk, magunk vonzzuk be életünkbe, mi formáljuk azokat. Nincs értelme a külső körülményeket vádolni ezért.  Testi, lelki bajainkra a legnehezebb helyzeteinkben is megtaláljuk a megoldást, ha rendet teremtünk magunkban. Ebben a rendrakásban nyújtok segítséget a hozzám forduló gyermekek és felnőttek számára.

Születésem óta Velencén élek.  A Velencei tavon 16 éven keresztül aktívan sportoltam. Evezősként, mint ifjúsági és felnőtt válogatott tagja, két olimpián és több világbajnokságon képviseltem a magyar színeket. A sport iránti szeretetem kitörölhetetlenül belém ivódott. Számomra a mozgás napi szinten ad örömet, teljességet a mindennapokhoz.

Sportoló koromban azt kerestem, miként lehet a legtermészetesebb módon felkészíteni a testet arra, hogy az adott pillanatban a maximumot tudja kihozni magából. A válasz után kutatva kerültek kezembe a természetgyógyászat egyik úttörőjének, dr. Oláh Andornak írásai. Meditációt, jógát, jóga légzést kezdtem el tanulni könyvekből, majd megtalálva a megfelelő képzéseket, szakemberektől. Reflexológiával, akupresszúrás pontok kezelésével tudtam a saját egészségemet megtartani. 23 éves koromtól 16 éven keresztül vegetáriánus életmódot folytattam. Ma már alkalmanként fogyasztok húst, de fontos számomra az étel eredete és minősége. Folytatva a családi hagyományokat, férjemmel és lányommal közösen termeljük meg a számunkra szükséges gyümölcsöket és zöldségeket, vegyszermentesen.

A természetes életmód egyre inkább a természetgyógyászat felé terelte érdeklődésemet. Különböző tanfolyamokon bővítettem ismereteimet. Kiemelve néhányat, kineziológia, mozgásfejlesztés, alternatív képességfejlesztés, integrál szemléletű családállítás, szomatodráma. Az így szerzett tudásanyag segített önmagam mélyebb megismeréséhez, az emberi test működésének és a természet törvényeinek megértéséhez. A hollisztikus szemléletmód megerősítette bennem azt a meggyőződést, hogy az élet szorosan összefüggő részeit, a mozgást, táplálkozást, egészséges életmódot és a kiegyensúlyozott, boldog lelki életet, komplex módon érdemes megközelíteni. A mozgásfejlesztés, alternatív képességfejlesztés és a kineziológia hármassága ötvözi számomra azt az alapot, amellyel a hozzám forduló gyermekek testi-lelki problémáit kezelem. Felnőttek esetében a kineziológia, családállítás, testterápia, szomatodráma és a színterápia eszközeit alkalmazom megoldás érdekében.

Az általam tanultakat, igyekszem a hozzám forduló gyermekek és felnőttek javára fordítani.

Ezúton szeretnék köszönetet mondani:

– Elsősorban szüleimnek szeretetükért, gondoskodásukért.

– Férjemnek támogatásáért.

– Lányomnak, aki napi szinten tart tükröt számomra, anyai minőségemet kontrolálva.

– Testvéreimnek, rokonaimnak, barátaimnak, az évek során velük és általuk megélt tapasztalatokért.

Valamint tanáraimnak:

– Autogén tréning, 1987, dr. Vura Márta

– Sport masszázs, 1987, ETI munkatársai

– Edzői végzettség, 1989, Testnevelési Egyetem tanárai

– Reflexológia, 1989, Kovács Árpád

– Grafológia, 1993, Bodroghy Péter

– Kiropraktika, 1994, Dr Veress János

– Agykontroll, 1995, dr. Domján László

– Reiki, 1998, Hamikus Zsuzsanna

– Ajuvédikus masszázs, 1998, Németh Edit

– Thai masszázs, 1999, Szentirmai Béla

– Aura.soma I-II-III, 1999, 2000, 2004 Ailleen Divine, Dominic Yeoman

– Alternatív pszichológia és parapszichológia, 2002, Paulinyi Tamás

– Kineziológia, 2009, dr. Varjú Márta, Gál Attila. Farkas Katalin

– Természetgyógyászat, 2010, dr. Varjú Márta, Gál Attila

– Mozgásfejlesztés, 2010, Tóthszőllősy Tünde

– Alternatív képességfejlesztés, 2011, dr. Varjú Márta, Gál Attila, Antal Zsuzsanna

– Gyermekjóga, 2012, Horváthné Csíki Marianna

– Rajzelemzés, 2014, dr. Varjú Márta, Vass Zoltán

– Integrál szemléletű családállítás, 2015, dr. Agócs Gabriella, Vágvölgyi Dóra, Farkas Zita

– Szomatodráma, 2015, dr. Buda László

– Szomatodráma egyéni konzultációs képzés, 2016, dr Buda László

– Szakedzői képesítés, 2018 – 2021, Testnevelési Egyetem tanárai