A stressz mindennapi életünk része, mely cselekvésre sarkall, segíti küzdelmeinket. A stressz – kihívás, késztetés. Segít, hogy reggelente frissen ébredjünk, hogy napközben lelkesek, pozitívak, kreatívak legyünk. Segít versenyt futni, tanulni, emberi kapcsolatokat kiépíteni. A stressz ösztönöz arra, hogy meneküljünk ha kell, vagy hogy időre elkészüljünk a határidős munkánkkal. A túlzott, kontrollálhatatlan stressz azonban felmorzsolja energiáinkat, kiégést okoz, tönkreteszi kapcsolatainkat, aláássa önbizalmunkat, végül – de nem utolsó sorban – romboló hatással van egészségünkre.
Ezért a stresszkezelés szerepe az egészség fenntartásában ma fontosabb, mint valaha. Evolúciós szempontból nézve a stressz nem ellenségünk, hanem egy jól működő, ősi túlélőmechanizmus, amelynek célja, hogy a szervezet gyorsan alkalmazkodjon egy fenyegető vagy változó környezethez.
Az őskorban élő embernek a túlélés egyik legerősebb fegyvere volt az „üss vagy fuss” reakció. Akkor az ősember csupán néhány percig esetleg óráig élt át stressz, amit hosszú regeneráció követett, ellenben a mai modern ember állandó, krónikus stresszhatás alatt van, mely legtöbbször nem valós fizikai veszélyhez kapcsolódik és a regenerációs szakasz is gyakran elmarad. Az evolúciósan rövid távra tervezett stresszrendszer azonnali alkalmazkodást szolgál. A modern társadalom kihívása a civilizált életünkben, hogy adaptálódni kell a stressz hosszú távú működtetéséhez, mert ennek hiánya vezet pszichés és testi megbetegedésekhez. A tartós készenléti állapot gátolja a stresszrendszer természetes működését, ami hosszú távon gyengíti az immunrendszert, kimeríti a hormonális egyensúlyt, fokozza a gyulladásos folyamatokat.
Selye János az 1930-as években dolgozta ki a stressz elméletét, így a „stressz atyjaként” is nevezik. Vallotta, hogy »Nem a stressz öl meg, hanem az, ahogyan reagálsz rá.« Talán legfontosabb üzenete, hogy a stressz azért univerzális jelenség, mert a különböző környezeti hatások egyaránt stresszorként hatnak, tehát nem a környezeti tényezők minősége a lényeges, hanem a mennyisége és gyakorisága, illetve az egyén reakciója ezekre a hatásokra. Ez pedig egyértelműen kognitív folyamat, hiszen amint a pszichológiai vizsgálatok rámutattak, a stresszel való megküzdés legmeghatározóbb eleme az értékelés. Ennek során dől el, hogy az egyén miként értékeli a stresszort, például fenyegetőnek, veszélyesnek vagy kihívást jelentőnek, a válasz pedig ennek megfelelő lesz.
A modern életviszonyok között a stressz kiváltói gyakran pszicho-szociális természetűek, és nem oldhatók meg fizikai aktivitással vagy gyors viselkedéses reakcióval. Ennek ellenére ma is felismerhető a stressz pozitív szerepe: megfelelő mértékben növeli a motivációt, az alkalmazkodó képességet, kreativitást, a teljesítményt, elősegíti a fejlődést és a tanulást, erősíti az immunrendszert. Az adaptív stressz – eustressz – támogatja a kiteljesedést. A distressz egy egészségromboló erő, amennyiben nem tudjuk megfelelően kezelni. Dr Máté Gábor: Normális agy című könyvében írja le, hogy ha az anya stressz szintje a terhesség alatt megemelkedik, az negatívan befolyásolhatja utódjának genetikus működését, akiknek talán már a stresszre adott reakciói sem lesznek tökéletesek. A terhesség idején átélt stressz még a gyermek szegényes bélflórájával is összefügghet: ezt a napokkal vagy akár hónapokkal a születés után a csecsemőktől vett székletmintából állapították meg. A Wayne Állami Egyetem szakemberei kisjövedelmű, stresszhelyzetekkel bőven terhelt amerikai nagyvárosi lakosokat vizsgáltak és azoknál a terhes anyáknál, akik a harmadik trimeszter idején fokozódó depresszióról, szorongásról, aggodalomról meg stresszről számoltak be, a képalkotó vizsgálatok rendellenes agyi kapcsolatokat mutattak ki a magzatnál. A biológiai matematika szerint, minél erősebb stresszt él át a felnőtt, annál stresszessebb lesz a gyerek. Sok ember számára a stresszkeltő események befolyásolhatatlannak tűnnek. A kiszolgáltatottság, tehetetlenség az egyik legerősebb stresszforrás. Már a puszta hit, hogy befolyásolhatjuk az eseményeket, még akkor is csökkenti a szorongást, ha ezzel a lehetőségünkkel sosem élünk.
A stresszorokat leginkább azokkal az életeseményekkel vizsgálhatjuk, amelyek a legtöbb ember számára negatív következményekkel járnak. A legismertebb életesemény skála a Rahe által 1990-ben összeállított életesemény kérdőív, amely egyrészt arra kérdez rá, hogy megtörtént-e az adott életesemény az egyén életében az elmúlt évben és az mennyire volt érzelmileg megterhelő. A legsúlyosabb életesemény lehet egy közeli hozzátartozó halála, de például a gyermek születése, vagy a házasságkötés is különböző mértékben minősülő stresszornak számít. A stresszor harmadik összetevője magyarázza azt, hogy ugyanaz az életesemény, stresszor az egyik ember számára elviselhetetlen, míg a másik kifejezetten kellemesnek, kívánatosnak tartja.
A skála lényege, hogy nem maga az esemény, hanem az alkalmazkodás mértéke okoz bennünk stresszt. Minél több ilyen helyzet fordul elő rövid idő alatt, annál nagyobb a testi-lelki megterhelés, és ezzel együtt a kimerülés kockázata is. A skála segíthet abban, hogy megértsd, miért lehet most érzékenyebb vagy kimerültebb az idegrendszered.